Bemutatkozás
Timár Ildikó lakberendező vagyok.Nagyon fontos dolognak tartom a lakás otthonná varázsolását, hiszen egy meghitt, testreszabott környezetben tud az ember az lenni, aki valójában. Itt tudja elengedni magát, itt tudja kipihenni fáradalmait. Sokan úgy gondolják, "minek ehhez lakberendező, hiszen mi tudjuk legjobban, mi kell nekünk".
Ebben természetesen van igazság, ám aki már túl van néhány lakásfelújítási próbálkozáson, pontosan tudja, hogy bizony az a falszín nem éppen olyan lett, mint szerette volna. Az ágy és a fal között nem lehet elférni, a szekrényajtónak mégis inkább balra kellene nyílni, a padlócsempe csúszik, és nem lehet tisztán tartani, mert túl fényes. A mosogatásnál beveri a fejét a felsőszekrénybe, az alsóban meg nem lehet megtalálni a turmixgépet. Az asztalos által javasolt elrendezésben csúnya a szekrény pereme, és nincs elég fény a főzéshez.
Nem haszontalan, ha valaki tudja, hogy a tapétát, amit fotón vagy az interneten látott, hol lehet megvásárolni, vagy hol lehet megvásárolni feleannyiért. Hol lehet a tapétához illő függönyt találni, és sorolhatnám. Ki tud ajánlani egy jó asztalost, kivitelezőt? Nem beszélve egy profi látványtervről: 3D-ben láthatjuk a lakást még azelőtt, hogy bármi változtatás történt volna. 2-3 látványtervből biztosabban kiválaszthatjuk, mit is szeretnénk. Egy jól képzett, rutinos lakberendezőnek olyan térbeli vagy technikai megoldások is a tarsolyában vannak, amelyekről nem mindenki tud.
Munkákat vállalok Budapesten és Budapest határán kívül is. Szívesen vállalok munkát Szegeden.
Elérhetőség:
e-mail: timarildi@gmail.com
telefon: +36 30 9141478
1037 Budapest, Mátyáshegyi út 43.